Kertépítés Fóton

Kertépítés Fóton

Bruttó 1000m2-es területével ez a telek az átlagosnál nagyobbnak számít a környéken. Évek óta várta már a szakszerű átalakítást. A tulajdonosok az egybefüggő szabad terepet szerették volna felosztani jól elkülönülő pihenő-részre és haszonkertre.

Több fát terveztünk, melyek mire megnőnek, nyáron árnyékot adnak és segítenek klimatizálni a kertet, valamint kiterjedt, sűrűn beültetett ágyásokat, ahol számtalan évelő biztosítja a bőséges virágzást egész szezonban. A hátsó részre került a magaságyás a veteményesnek, ezt a részt 2-3 méteresre növő termősövény fogja eltakartni a pihenő-rész felől és egy futónövényekkel díszített kapu biztosítja az átjárást.

A homokos, helyenként sittes talajt szinte az egész kertben termőföldre kellett cserélni, csak ezután kezdődhetett meg az ágyások kialakítása, az fák ültetőgödreinek kiásása, és a nélkülözhetetlen öntözőrendszer kiépítése esővíz újrahasznosítással és kútvízzel. Az ágyásokba geotextil került, a gyepszőnyeg alá vakondháló.

Az ágyásokba bőven ültettünk egynyáriakat és évelőket, cserjéket, rózsákat, a kerítés mellett pedig pár év múlva szépen mutat majd a magas sövénnyé cseperedő babérmeggy. A futó- és talajtakaró rózsák és a lonc már az első nyáron káprázatos növekedéssel és virágözönnel hálálták meg a gondoskodást. A varjúháj és a kokárdavirág nem csak szép, de gazdag méhlegelőként hasznos is késő őszig.

Ebbe a kertbe, ami az elmúlt három év alatt egy igazi gyögyszemmé alakult, örömmel járunk mi is vissza, minden alkalommal kíváncsian várva, hogy elkápráztasson sokszínűségével.

Projekt munkalap

Helyszín
Fót
Kategória
Kertépítés
Dátum
2020

Profi kertészt keres?

Legyen Ön és kertje harmóniában a természettel. Kérje benne segítségünket most!

Create your account

[ct-user-form form_type="register"]